Aktuális pályázataink


Nagyon köszönjük érdeklődésedet, első pályázatunk lezárult novemberben. 2010 tavaszán új akcióval jelentkezünk.


Pályázatunkat 2009.10.01-val hirdettük meg. A felhívási plakátok éppen most készülnek, remélem hamarosan ( október 12-ig) minden veresi iskolába és óvodába el tudjuk juttatni. A plakátokra sajnos nem került fel helyhiány miatt, de a pályamunkák leadására a közintézményekben elhelyezett papírurnák szolgálnak majd. Fel fogjátok ismerni, mivel rajta lesz a pályázat logoja is.

Kérünk mindenkit, hogy a pályamunkákat A/4-es fénymásolópapíron adjátok le! A lap hátuljára kérünk írjátok rá :
- neveteket,
- címeteket,
- elérhetőségeteket (főleg email cím, de ha a mobilt is megadod, annál jobb)
- a kerület nevét, amelynek tervezted a zászlót.

A munkákat 2009 október 31-ig várjuk. Szóljatok barátaitoknak is, hogy kapcsolódjanak be a versenybe, hiszen ne felejtsétek: az általatok tervezett zászlók lesznek Veresegyház hivatalos kerületi zászlói, 2010-től minden önkormányzati ünnepségen ott fognak lobogni a szélben! Ez pedig a hatalmas dicsőség mellett jó móka is, hiszen támogatóinknak köszönhetően, számos ajándékot is nyerhettek amennyiben tiétek a győztes zászlóterv. Ehhez még csodára sincs szükség, Veresegyháznak 14 kerülete van, így biztosan 14 nyertesünk lesz!!!

A leadott pályamunkákat egy szakkértő zsűri fogja elbírálni. A személyek legyenek még titokban, annyit elárulunk, hogy főleg helyi művészek, tudósok és zászlószakértők alkotják a csapatot. A nyertes műveket egyesületünk elkészíti, a győztesek és a város haza is viszi őket.

Programunkat támogatja városunk Önkormányzata is, így személyesen a Polgármester Úr is megtisztel majd jelenlétével.

Ezúton is meghívunk benneteket szüleitekkel az átadó ünnepségre, ahol a díjak átadása és a győztesek kihirdetése mellett egy kiállítást is megnyitunk az érdeklődőknek, ahol az összes pályázó összes alkotása látható lesz. A látogatók pedig szavazhatnak a verseny közösnségdíjasára, akinek jutalma egy menő hordozható dvd lejátszó lesz. Ne feledd, ha több vendéget hívsz magaddal, több szavazatot zsebelhetsz be!

Élményekben gazdag tervezést és nagyon sok sikert kívánunk a Forrás Egyesület nevében!